Ennyi

A kislányom három éves, a kisfiam 9 hónapos.

Kész. Ki vagyok!
Hulla fáradt vagyok!
Bármit megadnék egy kis alvásért.
Nem! Sok alvásét! Bármit!
Bármit?
Tulajdonképpen sejtem mit kellene tennem, azért, hogy a gyerekeim átaludják az éjszakát. De jelen pillanatban úgy érzem túl nagy erőfeszítésbe, áldozatba kerülne.
Ahhoz meg kellene változnom!
De ahhoz túl fáradt vagyok és túl sok mindent adtam már fel eddig is.
Hát ennyi.
A kör bezárult.

A fülbemászó mamát a kikelt ivadékai felfalják. Olvasd el még egyszer. A fülbemászó anyukát tulajdon kölykei zabálják fel miután kikeltek a tojásból!!!
Brutális, mi?
Na, én pontosan így érzem magam! Az anyaság felemészt. Szépen lassan eltűnök, elfogyok és a végén csak egy cérnaszál marad belőlem. (Volt egy ilyen mese is... nem tudja valaki a címét?)
Talán még van remény és felgyógyulok ebből a speciális mamabetegségből. Vagy lehet hogy csak a régi önmagam lesz az enyészeté és az, akivé válok sokkal közelebb lesz ahhoz, aki valójában vagyok. Remélem...