Azt mondják az emberpalántának további 9 hónapig kellene még az anyaméhben maradnia, hogy az állatokhoz hasonlóan, teljesen életképesen jöjjön a világra. Csak akkor nem férne át a medencecsonton.
Hát itt a bizonyíték, hogy ez igaz:
Az éjszaka félhomályában cuppogás hallatszik. Az ágyon lágyan hullámzik a paplan. Nem tudni hol kezdődik a baba és hol végződik a mama. Összefonódtak. Olyan, mint egy álom.
A mama sem igazán tudja, hogy ébren van-e vagy csak álmodik. A szempillái elnehezülnek. Őszintén szólva, már nagyon szeretne aludni. A baba szopó ritmusa is lassul, már csak néha-néha kortyol bele a tejbe. A mama lágyan lecsatlakoztatja a pici puha ajkakat.
Mocorgás. Nyöszörgés. Keresgélés.
Naaa! Hová lett a cici?!
A mama elterelésként egy cumit dug a szájába. Elég lesz ennyi tejecske, kicsim. A mamának is szüksége van alvásra.
Heves tiltakozás és rúgkapálás, sőt csapkodás a válasz. És a műanyag cumi koppan a homlokomon.
Hát nem hozzám vágta a kis komisz!
Értem én, hogy az csak gumi, de nem tudok úgy aludni, ha egy gyerek állkapcsában van a mellem.
És akkor belém hasított!
Most született meg a kisfiam!
Eddig csak egy mocorgó, nyöszörgő kis csomag volt, de most már ember. Akarattal.
Puff neki.
;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése