Gyógyító
Élt egyszer réges régen egy szent ember. Különleges képességgel bírt.
Ha bárkit valami baj ért, rögtön tudta mit kell tenni, hogy elmúljon a veszedelem. Így járt városról városra, faluról falura és tanította, gyógyította az embereket mindenféle testi, lelki bajukból. Amerre járt mindenütt békesség és boldogság maradt nyomában.
Legalábbis egy ideig, amíg az emberek újra be nem feketítették lelküket.
Egyvalakin nem tudott csak segíteni, saját magán. Mikor épp nem gyógyított, magányos, mogorva, beteges ember volt. Mintha a sok bajból, amit elhárított, valami rajta ragadt volna.
Mikor egy hegyi falucskában járt, messze a fenyvesek között, úgy elhagyta az ereje, hogy nem tudott tovább menni.
A falubeliek jó szívvel ágyba fektették, ápolták, de hiába, hamarosan hívatni kellett hozzá a papot.
A pap egy tízéves forma szőke csacska kislánnyal érkezett, aki szertelenül ugrándozott körülötte és semmibe véve az áhítatos hangulatot megkérdezte:
- A bácsi meg fog halni?
- Ki ez a lány, Atyám? S miért hozta magával? - kérdezte a haldokló utolsó erejével.
- Ne haragudj gyermekem - szabadkozott a pap - Az apját medve ragadta el, az anyját a pestis, ő meg itt maradt a nyakamon. De csak bosszant álló nap.
- Hagyja itt nekem, Atyám. Arra a pár napra amíg élek. Megtölthetné a vizes poharamat ha megszomjazom.
- Haszontalan teremtés az fiam - vonakodott a pap, de végül ráállt a dologra.
Mikor a pap elment a lány egészen megjuhászodott. Odament az ágyban fekvő férfihoz, hűvös kis kezét forró homlokára fektette.
Így nézték egymást egy darabig, majd a lány friss vízért szaladt és Bibliát hozott felolvasni.
Az ember pedig elfelejtett meghalni, sőt napról napra jobban lett.
Azt beszélik átadta gyógyító hatalmát a leánynak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése